ÚJ SZAVAZÁS!

2010. július 8., csütörtök

Vona Gábor erősebb kormányzati segítséget sürget az árvízkárosultaknak


Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint a jelenleginél nagyobb kormányzati szerepvállalásra van szükség az elmúlt hónapokban pusztító természeti csapások utáni kárrendezéshez, mivel ez a feladat már túlnőtt a helyi önkormányzatok hatáskörén. A csütörtökön Borsod és Szabolcs megyébe látogató politikus szerint az új kormány felállása óta nem történt érdemi javulás Észak-Magyarország közbiztonságában. A Jobbik vezetője csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy általános tapasztalata szerint a lakosság az árvíz-, illetve viharkárok mellett a magukra hagyatottság és a kilátástalanság érzésével küzdenek a leginkább.

Vona Gábor szerint ugyanis a rendelkezésre álló anyagi, illetve természetbeni adományok mellett szükség lenne egy, a "felelős döntések meghozatalára képes erőre is".

A kárenyhítési munkálatok helyes irányba terelésének első lépése a "továbbra is húzódó valódi kárfelmérés" lehetne, ami mellett a kormánynak jogi segítségnyújtást kellene biztosítania a károsultak "biztosítókkal szembeni harcához" - fejtette ki a pártelnök.

Hozzátette: a Jobbik a jövőben is folytatja adományszervező tevékenységét, aminek részeként elsőként a jégverés sújtotta Bánréve lakosainak nyújtanak fizikai segítséget.

Vona Gábor megjegyezte továbbá, hogy többek között Putnokot, Szendrőt, Felsőzsolcát, illetve Miskolcot is érintő útja során nem érzékelt jelentős változást a közbiztonság állapotában. A politikus szerint ezen a területen eddig csak "felszíni, tüneti kezelések" történtek, miközben a közbiztonságot valóban javítani képes hosszú távú stratégiát továbbra sem véli felfedezni.


1 megjegyzés:

jupika2009 írta...

Az ismerőseim, barátaim levelei ugyanezt jelzik, és még néha súlyosabbakat.Természetesen Ők ott élnek.