ÚJ SZAVAZÁS!

2010. július 4., vasárnap








Előállítottak 20 embert a Magyar Nemzeti Gárdából




Még délelőtt a XV. kerületi, Rákos út–Körvasútsor kereszteződésénél, az Árpád emlékműnél négy embert, kora délután körül pedig további 16 embert állítottak elő az 56-osok teréről, akiknél közbiztonságra különösen veszélyes eszközöket, többek között gázriasztó fegyvereket, fegyverutánzatokat, több rohamsisakot találtak.
Délután az Erzsébet téren a Magyar Nemzeti Gárda tartja megemlékezését a betiltott Magyar Gárda feloszlatásának évfordulóján.

A fokozott rendőri ellenőrzést indokolja az is, hogy most vasárnap ugyancsak a belvárosban, az Erzsébet tértől néhány méterre tartják az egyhetes melegfesztivál nyitórendezvényét.
Az MTI tudósítói az Erzsébet téri helyszínen úgy értesültek, hogy a rendőrség öt óráig már több mint 20 embert állított a gárdarendezvényről, ám a rendőrök folyamatosan emelik ki terepszínű nadrágot és fekete pólót viselő tömegből azokat, akik üvegekkel dobálóznak, illetve a rendőröket gyalázó szavakat kiabálnak.

Az Erzsébet téren mintegy 600 ember gyűlt össze, akik Árpád-sávos, jobbikos és nemzeti színű zászlókat lobogtatnak.
A megemlékezés apropója, hogy éppen egy éve, 2009 július 4-én az Erzsébet téren délután mintegy 200 gárdista sorakozott fel egyenruhában, hogy demonstráljon a Magyar Gárdát bírósági döntéssel feloszlatott ítélet ellen, illetve a terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gyanúsított Budaházy György mellett. A rendőrség megtiltotta a rendezvényt, mint ahogyan a főváros több más pontjára aznap bejelentett demonstrációt is. Késő estig 184 embert állítottak elő, köztük Vona Gábort, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökét is.

Nincsenek megjegyzések: