ÚJ SZAVAZÁS!

2010. június 19., szombat

Orbán-kalkulátor - mennyit kap kézhez?

Az fn.hu internetes oldal elkészített egy kalkulátort,ami alapján kiszámolhatja mennyit fog keresni két év múlva,ha az Orbán korány tervei szerint eltörlik az adójóváírást valamint egykulcsos adózás lesz.

Például:

bruttó bér 2010. tervezet szerint
100.000 76.510 67.000
130.000 94.933 87.100
150.000 107.215 100.500

A részletek ITT!




Negyvenmilliárd forintot zárolt a kormány

Negyvenmilliárd forintot zárolt a kormány a költségvetésben - hangzott el a Hír Televízióban szombat délelőtt. Az erről szóló kormányrendelet pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben. A Hír Tv összeállítása szerint ezt a negyvenmilliárd forintot a minisztériumoknak és állami hivataloknak kell összespórolniuk kiadásaik befagyasztásával. A kormányhatározat értelmében tilos meghosszabbítani vagy újrakötni a lejáró tanácsadói, illetve egyéb szellemi tevékenységre vonatkozó szerződéseket. Befagyasztották a bútorvásárlást, az informatikai eszközök és autók beszerzését, felfüggesztették a jutalmak kifizetését, továbbá előírják a hatályos szerződések felülvizsgálatát. A minisztériumok többségének néhány milliárd forintot, míg a legtöbbet, 11 milliárd forintot, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kell megspórolnia.

A határozat előírja, hogy a negyvenmilliárdon felül az önálló gazdálkodási intézményeknek is be kell fizetniük a büdzsébe, és meghatározza, hogy melyiknek mennyit. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől például ötmilliárd forintot várnak.

A kormány utasította a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az állami vagyonról szóló előirányzatból húszmilliárd forintos megtakarítást érjen el.

Pörzse Sándor két perces felszólalása (2010.06.15.)



Jobbikosok Közössége a Facebook oldalon!


Katt a képre!
Crude awakening - The oil crash (Durva ébredés - Az olaj bukása - magyar felirattal, online megnézhető


Jelenlegi világunk az olaj rabja. Egyre töb
b olajat fogyasztunk, miközben egyre kevesebb olajat termelünk ki. Ezen olcsó energiaforrás kora a végéhez közelít. Ugyanakkor a fennmaradó olajkészletek birtoklásáért egyre keményebb a versengés a világ minden pontján. Az olajkészletek mágnesként vonzzák a háborúkat a Föld minden pontján, legyen az Darfur, Nigéria vagy a Közel-Kelet.
A film bemutatja, hogy a múltban mi volt a helyzet az olajjal, és mi minden lett elrontva világszerte. Aztán napjaink tárgyalása után, végigveszi, milyen alternatíváink vannak az olaj kiváltására.




A film ITT tekinthető meg!

Fotók Magyarországról


Egy nagyszerű weblapot szeretnék mindenkinek a figyelmébe ajánlani,ahol kategorizálva rengeteg fénykép található Hazánkról,koncertekről és még nagyon sok mindenről.

Kellemes nézegetést!


http://www.nemzetifoto.hu/

2010. június 16., szerda

Vona Gábor a Duna TV-ben: az árvíz miatt egy hét haladékot kap a kormány, de utána kíméletlenül számonkérjük őket


Megtekinthető ITT!

Jobbikos képviselők tiltakozása ellenére zajlott le egy végrehajtás Budafokon


Több, jobbikos országgyűlési képviselő is jelen volt azon a
tiltakozáson, amelyet civilek szerveztek kedden egy budafoki családi
ház elé, mert annak lakóit tartozás miatt kilakoltatták. Az MTI
helyszíni tudósítójának Sneider Tamás, az Országgyűlés ifjúsági,
szociális, családügyi és lakhatási bizottságának jobbikos elnöke
elmondta, hogy egy négygyermekes családot lakoltattak ki a XXII.
kerületi, Csengő utcában lévő házukból a jogerős bírósági végzés
birtokában, mert mintegy 21 millió forintos tartozást halmoztak fel. A
képviselők polgári engedetlenségre hivatkozva elállták a kiérkező
mintegy 60 készenléti rendőr útját, ezért igazoltatták őket és felírták
adataikat.


A rendezvény elején Sneider Tamás mellett jelen volt még Baráth Zsolt, Vágó Sebestyén és Staudt Gábor, akik szintén a Jobbik országgyűlési képviselői. A képviselők nem álltak ellen, és mint
kérdésre elmondták, tisztában vannak tettük következményével. Vágó
Sebestyén az MTI kérdésére azt mondta, hogy ha szabálysértési ügy lesz
tettükből, akkor önként lemondanak a mentelmi jogukról és vállalják a
következményeket.

Az elárverezett házat mintegy 40 szimpatizáns szállta meg, akik nem akarták beengedni a bírósági végrehajtót. A kaput leheggesztették és egy ideig megakadályozták a bejutásban az új tulajdonost, aki árverésen
jutott hozzá az ingatlanhoz. Ezért a rendőrök, akik egyébként teljes
védőfelszerelésben jelentek meg a helyszínen, betörtek a kertbe,
ahonnan kiterelték a szimpatizánsokat. A rendőrség nem alkalmazott
erőszakot, és a civilek sem álltak ellen erőszakosan, a házban élő
egyik családtaghoz, egy idős nőhöz viszont mentőt kellett hívni, mert
rosszul lett.


A kilakoltatási procedúra végére már összesen 20 jobbikos országgyűlési képviselő volt a helyszínen, de a kilakoltatást nem tudták megakadályozni. A tiltakozás szervezője ezt követően be is
jelentette a rendezvény végét.

A helyszínen felmerült, hogy jogtalan a kilakoltatás, mert jelenleg moratórium van érvényben. A kilakoltatási moratóriumot a Bajnai-kormány rendelte el a téli időszakra, Orbán Viktor miniszterelnök ezt az
időszakot a június 8-án bejelentett, 29 pontos akcióterv alapján 2010
év végéig hosszabbítaná meg. Erről azonban az Országgyűlés még nem
szavazott. Budapesten Demszky Gábor főpolgármester 2009 októberében
hirdetett kilakoltatási moratóriumot a téli időszakra, amely április
15-én lejárt.