ÚJ SZAVAZÁS!

2010. július 8., csütörtök

A gáton...

Egyike vagyok azon több ezer vidéki rendőrnek, akiket Borsod megyébe
vezényeltek az árvízi védekezésben segédkezni. Az alábbiakban a
tapasztalataimat kívánom megosztani Önökkel.

Az odavezető út során több alkalommal is meg kellett állnunk félórákat vagy
egy egész órát várni, hogy a vezető törzs kiokoskodja, hogy merre is kéne
menni, meg hol is van ránk szükség. Volt, hogy megálltunk egy faluban,
mondván, hogy itt kell segédkezünk. Eltelik öt perc, és közlik, hogy ez
mégsem az a falu, vissza a buszokra. Láttuk, hogy nagy a fejetlenség és ez
akkor még csak a kezdet volt.

Végül a több mint 10 órás út után a Felsődopszába történő megérkezésünkkor
lesújtó állapotok fogadtak bennünket, főleg miután közölték velünk, hogy a
megáradt Hernád folyó által veszélyeztetett cigánysort kell megvédenünk.
Akkor már tudtuk, hogy sok jóra nem számíthatunk. Amíg mi rendőrök - és a
később hozzánk csatlakozott rendőr tanulók - több mint százan reggeltől
estig homokot lapátoltunk, zsákokat adogattunk, gátat erősítettünk, addig a
cigányok egész nap csak az elárasztott putrijukban döglöttek vagy a
kerítésüknek támaszkodva figyeltek minket. Ugyan a délután folyamán néhányan
segítettek a védekezésben és valóban kivették a részüket a munkából, de a
számuk körülbelül a 10 főt ha elérte. Felháborító és dühítő volt, mikor
életerős cigányok mondták nekünk, hogy a munkánknak nincs semmi értelme,
hiszen a gát úgyis át fog szakadni, ezért nem is segítenek. Talán az én
érdekem, hogy a lakóházukat ne árassza el a hömpölygő folyó?

A helyi jobb(ik) érzésű magyarok ezzel szemben ott segítettek nekünk, ahol
tudtak. Szendvicseket készítettek, kávét, ásványvizet hoztak nekünk, ezúton
is köszönet nekik.

Ezzel szemben a pofátlanság iskolapéldája volt, amikor néhány mokka gondolt
egyet és lopni kezdték a buszunkról a mi ásványvízkészletünket, amíg mi a
gáton dolgoztunk, vagy éppen egy-két lapátról vélekedtek úgy, hogy az náluk
jobb helyen lesz (persze nem álltak volna be segíteni velük).

Alighanem a nap fénypontja volt, mikor a Duna TV riportere kamerával
megjelent a helyszínen, hogy beszámoljon az eseményekről. Persze nem
bennünket kérdeztek meg az állapotokról: néhány másodpercig filmeztek, majd
készítettek egy gyors interjút az éppen a helyszínen tartózkodó Dobson
Tiborral. A cigányok látták, hogy kint van a tv, erre apuka néhány fiával
együtt egyből elkezdte pakolni a homokzsákokat a házuk előtt. A riporter ezt
meglátva azonnal átkelt a homokzsákokon, s a cigányok házához érve rájuk
közelítve filmezett, hogy mindenki láthassa majd, kikről is van szó. Ekkor
mi, a gáton dolgozók hangos tapsviharba kezdtünk. Kíváncsi vagyok, vajon a
hangot kivágták-e az anyagból, egyáltalán levetítésre került-e. Kérdeztük is
Dobson úrtól: szó nélkül hagyja ezt? Legalább mikor visszaért a riporter,
jól leteremtette, hogy nem inkább a reggel óta a helyszínen dolgozó
rendőröket kellene bemutatni a lakosságnak, a médiát meglátva érdekes módon
azonnal munkához látó cigányok helyett? Már nem hallottam a riporter
válaszát. Mikor a média munkatársai elmentek, az egyik kolléga oda is
kiáltotta a cigányoknak, hogy "Már nem kell dolgoznotok, elment a kamera,
biztos benne lesztek a tv-ben!" A kátrányos helyzetűek fel is hagytak a
munkával.

Ez csak néhány kiragadott példa abból, amit én láttam és tapasztaltam az ott
tartózkodásom ideje alatt. Az összezsúfolt szállásokról és a koordináció
hiányáról, a rendőrség által vásárolt naptejek, napolajak minőségéről, a
törvénytisztelő helyi lakosság véleményéről, elkeserítő helyzetéről már
inkább szót sem ejtek."

---

És hogy teljes legyen a kép, a gátakon dolgozók Miskolcról kapnak parizert
és kenőmájast, a sportcsarnokban elszállásolt cigányok napi 5 ( öt! )-szöri
étkezést (de válogatnak, semmi nem jó). Ugye kajára nem kell költeni, azt a
pénzt azonnal el kell inni. Mert házat majd épít az állam. És hát az élet
nem áll meg, a szerelemnek be kell teljesülni, az ösztön, meg a hormonok,
szóval cigány úr a sportcsarnokban tette férfiúi kötelességét
cigányasszonnyal egymás örömére, és őket az sem tartotta vissza, hogy még
kb. 750-en vannak ugyanabban a légtérben... abban a csarnokban, ahol a
DKSK-s lányok pár éve megverték a Mizo-PVSK kosarasait, ami akkor keveseknek
sikerült. Most meg fertőtleníteni kell. Igazságtalan-e vagyok?

Üdv! Szemi

1 megjegyzés:

jupika2009 írta...

Kommentár nélkül ! ? EZ VAN, EZT KELL SZERETNI ÉS ELVISELNI ANNAK, AKI TUDJA MIA KÖTELESSÉGE ÉS A HITE.