Meg kellene már érteni újra?
Sokan vágynak vissza, a nem is oly rég múltba.
Visszasírják sokan a régi biztonságot,
Pedig nem rajongták akkor a világot.
Párttagok uralma nem hiányzik már
De a lélek belénk most már csak hálni jár.
Rendszerváltás ege ragyogott le ránk,
De a szegénység esője áztatja ruhánk.
Sok millió koldus országa lettünk,
Viharfelhők tornyosulnak mindennap felettünk.
Politikus küzd, politikus ellen,
Nekünk pedig hamu marad üres zsebben.
Képviselők hada uralkodik rajtunk,
S nekünk szegénységben cserepes az ajkunk.
Míg ők repülővel,magángéppel járnak,
Addig szegény népünk fejjel megy a fának.
Fejjel megy a fának, mert ki kellene vágni,
Gyümölcse kiszáradt, nem lehet elrágni.
Tönkre tették már a mezőgazdaságot,
S a parasztok koldusként élik e világot.
Képviselők serege tele zsebbel ül,
Minden kívánságuk azonnal teljesül.
Nekik soha nem kell elszámolni azzal,
Amiért egy szegényt büntetnek kamattal.
Orvosok hada vándorol nyugatra,
Többszörös pénzért, jobblétért hajtva.
Nyugdíjasok, öregek,ti fittek legyetek,
Mert nincs ki meggyógyítson, ha kell titeket.
Ha gyógyszer kell, azt lassan márt aranyért adják,
A busás hasznot pedig simán zsebre rakják.
Pénzromlás, bankválság, mindennapi gondok,
Verejték cseppektől nedves minden homlok.
Lehet, hogy már nékünk nincs szükségünk sokra,
De gondolni kéne a későbbi napokra.
Gyermekünk, s unokánk mind a jövőt várja,
S nem biztos, hogy jó lesz, ha mindegyikük árva.
Politikus urak, legyen végre Béke,
Tegyetek valamit az ország érdekébe.
Csináljatok rendet, hogy élhessünk békében,
Hogy ünneplő többé ne álljon vérében.
Mi önként feláldoznánk életünk és vérünk,
Ha boldogabb jövendő lenne reménységünk.
Írta: Vági György.
