ÚJ SZAVAZÁS!

2010. szeptember 9., csütörtök

Andróczki Lászlóné: Adósunk Európa




Volt egyszer egy ország, ahol élt a magyar.
A Kárpátok védték, ha jött a zivatar.
Az idők folyamán ráéheztek mások.
Széjjeldarabolták Nagy-Magyarországot…

Akartuk mi élők? Tehetünk mi róla?
Felelős mindezért: a vén Európa!
Széttépték országunk, sok millió szívet,
kisebbség nemzetünk öt országban, így lett.

Ki kérdez ma minket - Jó nektek így élni?
Kinek van jogában szíveinket tépni?
Trianont sínylődi hat ország magyarja.
Köztük nem sok akad aki így akarja…

Fel is sorolhatom: a szép Kárpátalja
lakossága magát, ős-magyarnak vallja.
Ott nyílt meg számunkra a Kárpát-medence,
ontotta a magyart az áldott Verecke.

De megjött Trianon és sorsokkal játszva,
csodás országunkat darabokra vágta.
Ekkor szlovák, végül orosz lett Verecke.
Ez a magyarságnak mindenkorra: lecke!

És így van ma Bánát, Baranya és Bácska.
Hetven év után lenn, Jugoszláviába’.
Ezért román Erdély, szlovák a Felvidék.
Nagy-Magyarországot, eképpen tépték szét.

Szlovákiában még azt várják a néptől:
- váljon meg örökre a múlt emlékétől.
Erdélyieknek sem fényesebb a sorsa.
Őértük ugyanúgy felel: Európa!

Vasvillával, bottal erőltetnék rájuk,
hogy a magyarokból legyenek románok…
Nem csak minket sújt a trianoni átok.
Kik bennünk’ tipornak, azokra is szállott.

Számukra sem hozhat mindig boldogságot,
míg más üldözöttként éli a világot…
Fontosnak tartom, hogy Bácskáról meséljek,
mert születésemtől e vidéken élek.

Ez tanított arra, hogy mi nekünk sóhaj,
másik nemzeteknek az ne legyen óhaj!
Ne legyen a magyar mások keze-lába.
És ne alattvaló, saját hazájába’.

Beszélhesse nyelvét úgy, ahogy tanulta.
Hisz’ ő tekinthet a leggazdagabb múltra.
Sokaknak nem tetszik, ha mi ezt kimondjuk;
- de él az igazság akárhogy’ titkoljuk…
Együvé tartozunk. S büntetnek. Azóta
e hét évtizedért vádlott: – Európa!

2010. szeptember 8., szerda

Budaházy György


A szervezők arról tájékoztattak, hogy egyrészt a két fiatal vármegyés temetése miatt, másrészt pedig Budaházy Gyuri külön kérésére a nagyszabású tüntetésre szeptember 13-án kerül sor a Kossuth téren. Ez már végleges. Az időpont külön előnye az, hogy aznap kezdődik a parlament őszi ülésszaka. A demonstráció egyébként egy várhatóan soha nem látott erejű tüntetéssorozat kezdete, melynek célja az is, hogy a kormánytöbbség rádöbbenjen arra, hogy a gyurcsányi terrorgépezet továbbélése tarthatatlan.
A „modern” Magyarország politikai foglyainak története 2009 áprilisában kezdődött, amikortól havonta hurcoltak el hazafiakat a hatalom végrehajtói. Budaházy György és sorstársai ellen eddig egyetlen valós bizonyítékot sem találtak, mégis több hónapon keresztül kiemelt biztonsági fokozatban tartották őket embert próbáló körülmények között, korlátozva a kapcsolattartást családjukkal és a nyilvánossággal.
Az első letartóztatások óta eltelt közel másfél év során a nemzeti oldal utcai, civil és politikai nyomásgyakorlásának hatására a médiában csak „Magyarok Nyilaiként” elhíresült, illetve „Hunnia” néven emlegetett csoport tagjainak többsége már szabadlábon védekezhet, de Budaházynak 419 nap után is meghosszabbították a fogva tartását még újabb minimum két hónappal.
Ebből elég! A nemzeti oldal most egyként áll ki, hogy tiltakozzon a döntés ellen, felhívja a társadalom figyelmét az újabb elképesztő arcátlanságra, és követelje Budaházy György (és a még bent lévő két sorstársának) szabadon bocsátását, hogy hazamehessen a családjához, és szabadlábon védekezhessen!
A szervezők kérnek mindenkit aki egyetért az összefogással, hogy ne csak az interneten nyilvánítsák ki véleményüket, hanem a rendezvényen való részvételükkel is bizonyítsák (bizonyítsuk be), hogy egy közös célért hogyan is tud összeállni a nemzeti oldal.
A tiltakozó demonstráció helyszíne:
Budapest, Kossuth tér, az időpontja:
szeptember 13. 18:00
A rendezvényen felszólalnak:
- Dr. Morvai Krisztina, EP képviselő
- Dr. Gaudi-Nagy Tamás, országgyűlési képviselő
- Zagyva György Gyula, a HVIM tiszteletbeli elnöke
- Magvasi Adrián, a Szent Korona Rádió főszerkesztője
- ifj. Hegedűs Loránt, református lelkész
- Toroczkai László, a HVIM elnöke
- Tanyi László, Budaházy gyerekkori barátja
Néhány dalt előad akusztikus formában:
- a Romantikus Erőszak, a Historica (volt H-599) és a Kugli zenekar
A szervezők várnak mindenkit, aki egyetért azzal, hogy Budaházynak és sorstársainak is jár a szabadság!

2010. szeptember 6., hétfő

Kálmán Olga rettentően élvezte

http://www.stop.hu/articles/article.php?id=734794

Kálmán Olga, az ATV műsorvezetője tévéfüggőnek tartja magát, leginkább a hírműsorok rabja. Az internetes híroldalak mellett sem mond le a napi, heti nyomtatott sajtóról. Sokszor visszanézi az adásokat, mert kíváncsi arra, mit árul el saját és vendége testbeszéde.


"Érdemes kipróbálnia mindenkinek, hogy leveszi a hangot a tévékészüléken és csak politikus vendégem testtartását, mimikáját figyeli. Szinte minden kiderül a hang nélkül végignézett interjúkból. Ki érzi magát nyerő pozícióban, ki hátrált meg, ki az, aki megint erőre kapott. Érdekel beszélgetéseink dinamikája is, nem csak az elhangzott válaszok. Színésznőnek készültem, de a televízióban nem játszok szerepet. Azt gondolom, hogy a hiteles műsorvezetőnek minden kérdésében vagy mondatában tükröződnie kell saját személyiségének. A hírháttér műsorok ugyan objektivitást követelnek, de vigyázni kell, nehogy csupán kérdésfeltevővé süllyedjen a műsorvezető szerepe" - vélekedik Kálmán Olga, akinek Mogács Dániel-interjúja, amelyben a Magyar Kétfarkú Kutya Párt polgármesterjelöltje bohóckodott, egyre népszerűbb az interneten.

"Egyetlen beszélgetésemmel sem vagyok száz százalékig elégedett, utólag sokszor jutnak eszembe jobbnál jobb kérdések. A Mogács-adás után poénok sokasága jött a számba; talán, ha előre tudom, milyen stílusú interjúra számíthatok, még jobb lett volna. De nem volt előre megbeszélve semmi, én pedig hoztam a komoly kérdéseim. Az első öt másodpercben aztán leesett, hogy Mogács a szigorú, nagyképű politikust fogja játszani. Nem is tudom, miért nem jutott előbb eszembe, ha ez így lesz, neki volt igaza, naná, hogy így kellett viselkednie! Jó iskola volt számomra, és nagyon élveztem a játékot."

gyujtsunk gyertyát érte


http://www.gyertyagyujtas.hu/index.php/17542.gyertyagyujtas


Gyújtson gyertyát szerettéért! Képviselje e láng érzéseit az egész világ előtt!
Gyertyát gyújthat elhúnyt emlékére, élőért aggódva vagy örömmel, de még egy meg nem született gyermekért is!
Gyújthat gyertyát kedvenc háziállatáért vagy akárki/akármi másért is!

FELHÍVÁS!!


Az előbb küldte egy ismerősöm:



Szisztok!
Ez komoly. Múlt héten velem is próbálkozott egy telefonáló, azzal hívott fel, hogy a T-mobiltól van és nyertem, de mielőtt elárulná az összeget, ellenőrizni szeretné az adataim, hogy valóban én vagyok-e a telefon tulajdonosa. Kérdezte volna név, lakcím, stb.
De mikor visszakérdeztem, akkor azonnal megszakadt a vonal.
Olvasd el a Belügymin. közleményt is.
Judit


Belügyminisztérium által kiadott közlemény:

Valamennyi mobiltelefon felhasználó figyelmébe

Ön üzenetet kap a telefonjára, melyben arra kérik, hívja vissza a 06 07 74 52 41-es számot.

Kérjük, semmi esetre se hívja fel a megadott számot, ellenkező esetben ugyanis telefonszámlája rendkívüli mértékben meg fog emelkedni!

A Szervezett Bűnözés Ellenes Központi Hivatal által kiadott jelen közleményt kérjük a lehető legszélesebb körben terjeszteni!


Az utóbbi időkben szélhámosok kifejlesztettek egy rendszert, mellyel képessé váltak a mobiltelefonok csalással történő használatára. Először a felhasználót felhívják a mobilján és úgy mutatkoznak be, mintha a szolgáltatójától, az Orange-tól, az SFR-től vagy a Bouygues-tól hívnák. Majd mobiltelefonja megfelelő működésének ellenőrzésére hivatkozva arra kérik, hogy tárcsázza a 09# -es kódot.

KÉRJÜK, SEMMIKÉPP NE TÁRCSÁZZA A MEGADOTT SZÁMOT, A VONALAT AZONNAL SZAKÍTSA MEG!

A szélhámosok megfelelő eszközökkel rendelkeznek hozzá, hogy a fenti kód beütését követően olvasni tudják a SIM kártyát.

Ezt követően már csak egy új kártyát kell létrehozniuk.

A fentebb leírt módszert széles körben alkalmazzák, ezért fontos, hogy a hirdetményt mihamarabb továbbküldje a környezetében élő lehető legtöbb embernek, magánszemélyeknek, vállalatoknak és így tovább.

FIGYELEM!
SÜRGŐSEN adja tovább!
Amennyiben kijelzőjén beérkező híváskor az "A C E" betűk jelennek meg, kérjük, ne vegye fel, a hívást utasítsa el! Ez egy olyan vírus, amely tönkreteszi a SIM kártyát és megrongálja a mobiltelefont. Ezt az információt a Motorola, a Sagem és a Nokia is megerősítették.


KÉRJÜK, A FENTIEKET MÁSOKNAK IS ADJA TOVÁBB!
 

Belügyminisztériumi
közlemény