ÚJ SZAVAZÁS!

2010. október 1., péntek

Népnek tetsző Vona Gábor, Parlamenti javaslatai !







Az individualizmus nem az én formám ! Ezért a környezetemet is próbálom ekképpen befolyásolni.



A valóság most arról győzte meg a hallgatóságot, fiatalokat, időseket, hogy a Vona Gábor bejelentések nagyon időszerűek lennének Magyarországon. Sőt messzebb mennék, ismét előkerültek azok a választás előtti ígéretek,melyben a Jobbikosok a nyugdíjak kiegyenlítésére törekszenek. Szerintünk minden ember anatómiailag egyforma, vagyis enni mindenkinek kell,és mindenki a biológiai szükségletek Törvénye szerint él. Az a tény, hogy valaki tanultabb a másiknál, Isteni Küldetés és nem Hatalmas szorgalom, Mondhatjuk bátran jelen inkarnációjának a SORSFELADATA. Ez azonban nem jogosítja fel arra, hogy több százezres nyugdíja mellett elmenjen tanácsadónak és elfoglalja a fiatalok helyét, akik már e kor szülötteinek számítanak és a XXI. század Egyetemes Értékrendjét képviselik. Senkit nem jogosít fel arra sem a magasabb diplomája, hogy miközben fél milliós nyugdíjjal él, mellette a másik nyomorogjon. Ugyanis amíg Ő tanult az Állam pénzén,vagyis a dolgozó-építő munkát, végző, esetleg kohászok,, bányászok pénzén ÉLT. Azt szeretnénk elérni, egyenlítsék ki a KOMMUNIZMUSBAN tanult nyugdíjakat az ÉRDEMEK SZERINT. Embertársaimat hallgatva azt a következtetést vontam le akinek több a nyugdíja 250 000 Hu Forintnál csökkentsék le erre a szintre fokozatosan mondjuk 4 év alatt,hogy azért képes legyen az átállásra, és adják oda azoknak a maradványt, akik legalább 25 évet dolgoztak ELSŐSORBAN, DE A FOGYATÉKOSOKAT SEM HAGYVA KI. Ráébredt a Nép, hogy sok fiatal abból él, léha életet,amit a fenn említett nagyszülők megkeresnek,és az örökségekből szépen külföldre távoznak, kimentve a mások által ÁLDOZATTAL megtermelt ÁTRUHÁZOTT VAGYONT. Nem nehéz így élni azoknak akik tőkére tesznek szert, a Nép áldozatos munkájából, és röhögve élvezik a Bahamákat,és a Kanári Szigeteket, míg a másik idő előtt BELEDÖGLIK a saját fáradozásába. Hát ennyi lenne a közhangulatról írt kis Manifesztumom, kérem a Jobbikosok Közösségét fogadják el.és továbbítsák a vezetőink az illetékes Parlamenti Bizottságok felé, ÁT KELL VÁLTANI A SZAVAZÁSBAN BESZEDETT "SZEKUNDÓT" hármasra minimum de jobb HA SZÍNTISZTA ÖTÖS LENNE A KÖVETKEZŐ SZAVAZTATÁS. Isten Áldja és Éltesse Magyarországot !

2010. szeptember 27., hétfő

J Ö J J Ö N M I N D E N K I ,akit a bankuralom nyomorgat,

VÁLLALKOZÁSOK ÉRDEKVÉDELMI SZÖVETSÉGE
Postacím: 1751 Budapest, Postafiók 148. e-mail: vesz.erdekvedelem@gmail.com
Bejegyzési szám: Fővárosi Bíróság 13086 Adószám: 18264289-1-43

J Ö J J Ö N M I N D E N K I ,

akit a bankuralom nyomorgat,

akinek havi törlesztőrészletét egyoldalú diktátummal 80-90%-kal, sőt akár ezt meghaladó mértékben is megemelte a bank, miközben a forint csak 15-20-25%-kal gyengült,

akit a lánctartozás tönkretett, vagy a tönk szélére juttatott,

akinek a munkája ellenértékét, szipolyozó spekulánsok, jogi rafinériával elrabolták!

A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) hivatalos, bejelentett demonstráció keretében adja át petíciók formájában a követeléseit
a Köztársasági Elnöknek,
a Parlament Elnökének,
a Miniszterelnöknek,
a Legfelsőbb Bíróság Elnökének,
a Közigazgatási és Igazságügyi Miniszternek,
a Nemzetgazdasági Miniszternek,
a Nemzeti Bank Elnökének és
a Bankszövetség Elnökének.

A D E M O N S T R Á C I Ó

helyszíne: Budapest V. Kossuth tér és környéke;
időpontja: 2010 szeptember 30. csütörtök délelőtt 10 órától;
programja: 9-10 óra között gyülekezés, majd gyalogmenet a petíciók címzettjeinek hivatalaihoz, a petíciók felolvasása és átadása.

EZT A FELHÍVÁST ADJÁTOK TOVÁBB: fel kell rázni a társadalmat a bénultságból és az önbecsapó illúziókból! Mutassuk meg, hogy sokan vagyunk, akik érintettek ezekben a bajokban! Fogjunk össze!

A VÉSZ aktivistái és szimpatizánsai