ÚJ SZAVAZÁS!

2012. szeptember 8., szombat

Kinek az érdeke?

Nem múlik el Tv műsor, hogy ne hangozzon el, "lopják az erdőt", lopják az állatokat, keresi a rendőrség a tolvajokat. A tolvajokat nem kell keresni, mert szem előtt vannak, ott a Parlamentben, a drága honatyáink között. Drágák,mert talán a Magyar történelemben ekkora fizu különbséggel nem voltak még Országgyűlési képviselők az átlagkeresethez, és a nyugdíjakhoz viszonyítva. Lehetne úgyis fogalmazni, az Elit és a nyomorban élők közti különbség. Megválasztásuk előtt, olyanok voltak kivétel nélkül, mint az  imádkozó sáskák, nem tudom , tudja e az olvasó az milyen? hát olyan mint a könyörgő koldus. Összeteszi "kezét, lábát" aztán amikor a zsákmányt megszerzi, huss, már ott sincs. Lopnak az emberek, mert más lehetőségük nincs, hiszen őket még jobban lopják. Gondoljuk el, valakinek van például egyedülállóként 73 ezer Forint nyugdíja, ebből befizeti a 30-35 ezer rezsit, marad is meg nem is aztán még nem evett, nem ivott egy pohár ásványvizet a 45° melegben. Nem ivott, mert nem kerül! El sem hagyta a tüzelést, márt azon kell aggódnia, miből vesz a következő télre tüzelőt. Gázpalackot falun 5 000.Ft-t jó ha lehet kapni és aki egyedül él is, és igénye is kicsi,eltart 3 hónapig. + 3 hónap alatt elkölt gyógyszerre 25-30 ezer Forintot. Tüzelőt úgy hoznak, ha egyszerre hozat,mondjuk 70 ezerért. Máskülönben szóba sem állnak veled. Miből rakna össze, 70-100 ezret,ha napról napra éhezik és nem elég az életre  a nyugdíja?. Ledolgozott 40 évet azért, hogy az aljas Országgyűlési képviselők kitanulhassanak, és elvehessék a szája elől a kenyeret. Természetesen közöttük is van fehér holló, aki megpróbálja megérteni a nyomorban élőket, de azt elnyomják. Van egy hazug Miniszterelnökünk, aki azt hazudja, hogy nem hazudik,  ő igazi Hazafi, aki a szegények pártján áll. Rajtunk röhög fél Európa, hogy a birka Magyart,már megint neki vezetik a falnak. Vajon ki fogja majd eltemetni,azokat az embereket, akik a télen saját otthonukban megfagynak? elássák őket mint dögöt? az agyoniskolázott elit tagjai? mert valamit tenni kell velük ,hiszen ha fent maradnak, az urakat is elviszi a dögvész!   

2012. július 3., kedd

Nincs más VÁLASZTÁSUNK

Gyalázat ami ebben az országban most zajlik. Egy hazudós Miniszterelnök, még nagyobb hazugságokkal körbevéve, vajon hova vezet? A VÉGSŐ ELSZEGÉNYEDÉSHEZ!  Ne hagyjuk, hogy az idei télen ismét százak fagyjanak halálra, egy eszelős ember miatt. Időben kell gondoskodni a rászorulókról, nem a temetés után siránkozni.

2012. május 14., hétfő

FÉLELMETES ÉS VISSZATASZÍTÓ

Ásd ki a kutat mielőtt szomjas leszel!

"Döbbenetes, félelmetes, ocsmány
----- Original Message -----
Sent: Thursday, May 10, 2012 3:08 PM
Ha meghallgatjátok Juszt minapi műsorát, abból világosan kiderül, hogy MINDÖSSZE 10-15 ember tudta, amikor megszavazta az új alkotmányt, hogy
KIVETTÉK BELŐLE A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS JOGÁT!!!!
...
Ez azt jelenti, hogy bármikor csökkenthetik, tetszés szerint a nyugdíjadat, és az egészségügyi ellátáshoz sincs alkotmányos jogod. Ezért van az, hogy életmentő ultrahangos és egyéb vizsgálatokra IS hónapos előjegyzések vannak. Addig szenvedjen, és haljon meg a beteg, legalább kevesebb az éhes száj. Vagy mehetsz a méregdrága magánszektorba gyógyulni.
És még egyszer, hogy elhiggyétek:
Az új Alaptörvényből kivették az Alkotmányos jogok közül a Társadalombiztosítást, ami azt jelenti, hogy adó formájában fizetünk nyugdíjadót és egészségügyi adót
ÁM: ezért cserében NEM JÁR semmi, sem nyugdíj, sem ingyenes egészségügyi ellátás, a kormány biztosít valamit, amennyit éppen kedve tartja és simán megvonhatja bármikor és hozzányúlhat az eddigi nyugdíjakhoz is. Nincs alkotmányos garancia semmire, nincs jogorvoslatért kihez fordulni, mert törvénysértést nem követ el a kormány.
Hiszen az Alkotmányból kivették ezt a jogot.
Ergo a teljes kiszolgáltatottság állapotában teljesen védtelenek az állampolgárok, különösen a 4,5 millió nyugdíjas.
A műsor a honlapról megnézhető:
http://atv.hu/videotar/20120430_mihalyi_peter_2_resz
A kijelző 10.percétől nézd a műsort! (a számláló hátralévő időt mutat, tehát az utolsó 10 percet keresd!)
Ha felocsúdtál a döbbenetből, továbbítsd minél több embernek!"

 Válasz Továbbítás

2012. május 10., csütörtök

EZT ÉRDEMELJÜK !

status: "Érdemes Elolvasni! Ezt gondolják Rólunk! Dr. Regős Péter, a Magyar Zsidók Világszövetsége szóvivőjének verse:
Hangosak a fasz magyarok,
Fajtiszták, mint az olaszok.
 Buták, mint az oroszok
 S úgy végzik, mint a karthágó'k.
 Lesózzák a földjeiket,
 Felszámolják történelmüket,
 Eltűnnek majd nem sokára,
 Elmennek a bús picsába.
 Úgy rühelem minnyájukat,
 mocskos, gyilkos falkáikat,
 s mikor himnuszukat hallom,
 felfordul a teli gyomrom.
 Panaszkodnak, nyavalyognak,
 İk sehová sem tartoznak,
 Mindenki az ellenségük,
 Nincsen nekik kistestvérük.
 Mindenki utálja ıket,
 Magyar férfiakat, s nőket,
 Mindegyiküket megvetik, De egyiküket sem szeretik.
 Elveszett tekintélyüket féltik,
 De mások a nyelvüket sem értik,
 Nem tartoznak nyelvcsaládba,
 Csak a tetves, bús picsába.
 Európába keveredtek,
 Emberekké nem vedlettek,
 Ázsiai majmok még ık,
  Zsivány Trianon-védők.

Levél melyet Regős Péter a Magyar Zsidók Világszövetségének elnöke írt, Lipták Bélának, egy New Yorkban élı zsidónak."
EZ JÁRJA A FACEBOOKOT.

2012. március 7., szerda

Origo 2.rész. Felleginek befellegzett?



Ott volt a Fidesz bölcsőjénél, ismert mindenkit, aki számít, végül mégis vereséget szenvedett. Fellegi Tamás az egyik legfontosabb minisztérium vezetőjeként egyik konfliktusból került a másikba, bukása pedig egyben a kormányzati kötődésű gazdasági háttéremberek megerősödésének is a története. A Fidesz körüli gazdasági birodalomról szóló kétrészes cikk második darabja.
Fontos tárgyalások helyszíne volt a Pastrami nevű felkapott óbudai étterem 2009 végén és 2010 első hónapjaiban. Ugyanannak az épületnek a felső szintjén volt abban az időben az Infocenter nevű médiacég központja, amelynek akkori vezetője, Fellegi Tamás törzsvendégnek számított az étteremben. Gyakran ült be oda dolgozni, és többször folytatta ott megbeszéléseit is, amelyek akkoriban már nemcsak a médiacég ügyeiről, hanem egy közelgő fontos megbízatásról is szóltak. Több ismerőse szerint a 2010-es választások előtti hónapokban már javában folytatta egy olyan csúcsminisztérium előkészítését, amelyről az volt az elképzelés, hogy lefedné a fejlesztéseket, az infrastruktúra felügyeletét és az állami vagyonkezelést is. Bár konkrét miniszteri felkérést akkoriban még nem kapott, a környezetéhez tartozók szerint számított rá, hogy tagja lesz a kormánynak.
Egy barátjának már 2009 nyarának végén beszélt a lehetőségről, és láthatóan izgalomba hozta az esetleges kormányzati munka. "Mondta, hogy van benne egy jó értelemben vett küldetéstudat, hogy akar tenni az országért" - idézte fel a barát, aki szerint Felleginek ugyan direkt politikai ambíciói nem voltak, de mindig is energikus volt, és szeretett dolgozni. A Fidesz vezetőségének egyik tagja szerint a kiválasztása mögött azok a megfontolások húzódtak meg, hogy "értette a nagyvállalati szférát, és ismerte a Fidesz belső életét, így mindkét világban otthon volt". A politikus ezzel utalt arra, hogy Fellegi ugyan az elmúlt másfél évtizedben üzletemberként dolgozott, de előtte egy ideig tanácsadóként tevékenykedett a pártban, amelynek alapítóit személyesen is ismerte még a Bibó szakkollégiumból, ahol tanárként több kurzust is tartott nekik.
Régi ismerősök és üzlettársak
Fellegi tehát nagy lendülettel és biztosnak tűnő háttérrel vágott bele a kormányzati munkába, alig több mint másfél évvel később azonban ő lett az első miniszter, aki távozott a posztjáról. Lemondását számos okra vissza lehet vezetni, többek között kudarcot vallott próbálkozásokra, megcsúszott tervekre, kormányzati belharcokra és egyszerű személyes fizikai fáradtságra is. Több, a minisztérium működését belülről ismerő forrás szerint azonban a távozásban ezek mellett komoly szerepet játszottak azok a konfliktusok és feszültségek is, amelyek a Fideszhez kötődő gazdasági háttéremberekkel alakultak ki.
Fellegi hosszan készült a miniszterségre
Ennek a körnek kulcsszerepe volt abban, hogy a Fidesz mögött létrejött egy stabil üzleti háttér (ennek kialakulásáról részletek ennek a cikksorozatnak az első részében), és ennek az építkezésnek a meghatározó szereplőit Fellegi személyesen is ismerte. A Fidesz több politikusa szerint kapcsolata a párt legfontosabb gazdasági háttéremberének számító Simicska Lajossal a nyolcvanas évek elejére nyúlik vissza, ő is egyike volt ugyanis azoknak a joghallgatóknak, akik jártak a szakkollégiumban tartott óráira. Az ismeretség fennmaradt, és időnként beszéltek egymással az elmúlt években is, a Simicskával üzleti kapcsolatban álló, szintén a gazdasági háttér meghatározó szereplőjének számító Nyerges Zsolttal pedig közös üzlete is volt Felleginek. A kettejük érdekeltségébe tartozó cégek nyerték el 2009-ben az egyik országos kereskedelmi rádiós frekvenciát.
Fellegi egy, a magyar gazdaság szempontjából kulcsfontosságú minisztérium kialakítására és vezetésére kapott megbízást, amelynek működésébe ugyanakkor az egykori miniszter környezetének egyik tagja szerint már kezdetektől fogva kódolva voltak a külső gazdasági erőkkel való konfliktusok. Fellegi a közvetlen, mintegy tízfős stábjába olyan embereket válogatott, akikkel vagy már régóta együtt dolgozott, vagy pedig olyanok ajánlották őket, akikben megbízott. Volt köztük, aki rendelkezett némi politikai háttérrel, mint a korábban Kövér László mellett dolgozó Szadai Károly, de voltak többen, akik közvetlenül a versenyszférából érkeztek. Vele tartott például a minisztériumba régi barátja és üzlettársa, Gelényi Csaba PR-szakember, a kabineten belül a gazdasági ügyekért felelős Rozgonyi Árpád pedig egy korábbi minisztériumi forrás szerint pénzintézeti vonalról érkezett. "A Fellegi körüli fiúk frissek és gyorsak voltak. Feladatmegoldó és segítő volt a hozzáállásuk" - idézte fel a benyomásait az NFM egyik korábbi vezető tisztviselője, aki csak menet közben csatlakozott a minisztériumhoz, és felüdülésként élte meg az új környezetet, korábban egy másik tárcánál dolgozva ugyanis "orwelli hangulatot" tapasztalt.
Emberek a cégtől
Fellegi tehát a mintegy tízfős miniszteri kabinetet hozzá közel álló emberekből állította össze, sok egyéb kulcspozícióba azonban a személyéhez kevésbé kötődő vezetők kerültek. Köztük többen szoros kapcsolatban voltak a Fidesz környezetében lévő meghatározó gazdasági erőkkel: az NFM közlekedésért felelős helyettes államtitkára, Schváb Zoltán például a Nyerges Zsolt közreműködésével felfuttatott Közgép nevű építőipari cégtől érkezett, és ugyanennek a cégnek a felügyelőbizottsági elnöke, Petykó Zoltán lett az uniós források elosztásáért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke. A Közgép több más korábbi tisztviselője is pozícióba került állami cégeknél, az energetikai óriáscég, a Magyar Villamos Művek élére pedig az a Baji Csaba került, aki régi ismerőse Nyerges Zsoltnak, és a kormányváltás előtt egy olyan energetikai céget vezetett, amely Nyerges cégének tulajdonában állt. Egy másik fontos állami cég, a Magyar Fejlesztési Bank élére Baranyay Lászlót nevezték ki a kormányváltás után, aki már az első Orbán-kormány alatt is betöltötte a posztot, és - a kettejük kapcsolatát ismerő források szerint - régóta bizalmi viszonyban van Simicska Lajossal.
Baji Csaba, az MVM elnök-vezérigazgatója
Ezeknek a cégeknek a szerepe körül alakultak ki aztán olyan konfliktusok, amelyek sorra Fellegi meggyengülésére utaló kimenetellel zárultak. Ilyen volt például annak a kérdése, hogy ki legyen a központi szereplő a kormányzati informatika területén. Kezdetben volt egy olyan terv, hogy ezeket a feladatokat az ebben az ágazatban régóta meghatározó szereplőnek számító Kopint Datorg (jelenleg Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltatónak hívják) nevű állami cég kapja, amelynek Fellegi egyik régi kollégája és bizalmasa, Pásztory Tamás volt a vezetője. (Fellegi 1996 és 2000 között a Matáv vezető beosztású munkatársaként dolgozott, a menedzsmentnek tagja volt Pásztory is - a jelenleg Magyar Telekom nevet viselő cég az [origo] kiadójának százszázalékos tulajdonosa.) Végül nem így lett, aminek egy, az akkori folyamatokra rálátó forrás szerint részben az volt az oka, hogy a közigazgatáson belül "mindenki fellázadt" a Kopint vezetése ellen, akik központi szerepet akartak a cégnek, és magukhoz akarták vonni több nagy állami adatbázis üzemeltetését is. "Fellegi egy darabig védte Pásztoryt, de aztán elengedte a kezét" - mondta a korábbi állami tisztviselő, utalva arra, hogy a Kopint vezetője 2011 júniusában távozott a cég éléről.
"Ráébredt arra, hogy kezd kicsúszni a kezei közül"
A konfliktusnak végül az informatikával és távközléssel addig nem foglalkozó Magyar Villamos Művek lett a nyertese, hozzá kerültek ugyanis olyan fontos feladatok, mint például az úgynevezett elektronikus kormányzati gerinchálózattal kapcsolatos beruházások. Az MVM ezzel tovább színesítette az eredetileg csak árampiaci tevékenységre koncentráló profilját, amely ettől a lépéstől függetlenül is jelentősen bővült a 2010-es kormányváltás óta. Az energetikai cég belépett a gázkereskedelmi piacra, és megbízást kapott a kormánytól a magyar-szlovák gázvezeték kiépítésére, valamint hozzá került más vezetékprojektek felügyelete is. Az NFM egyik korábbi középvezetője szerint Fellegi kezdetben támogatta az MVM profiljának bővítését, később azonban tartózkodóbbá vált. "Idővel ráébredt arra, hogy kezd kicsúszni a kezei közül, ha egyáltalán ott is volt valaha" - magyarázta a korábbi minisztériumi tisztviselő, aki szerint erre a változásra a Fellegi kabinetjének tagjaival folytatott beszélgetésekből lehetett következtetni.
Több nagy, a minisztérium alá tartozó céggel került szembe Fellegi a mobilszolgáltatási projekt esetében is. A hírközlési hatóság tavaly augusztusban hirdetett árverést frekvenciahasználatra, és ezen elindult a Magyar Postából, az MVM-ből és az MFB-ből álló konzorcium is, amely aztán el is nyerte a szolgáltatásra való jogot. Fellegi nem támogatta ezt a tervet, mert az érvelését ismerő források szerint úgy ítélte meg, hogy "ebben a piaci helyzetben ez üzletileg nem értelmes vállalkozás". Felleginek nemcsak távközlési múltja miatt lehetett rálátása erre, hanem azért is, mert 2008-ban ő is részese volt annak a befektetői csoportnak, amely elindult az akkor meghirdetett, majd néhány hónappal később lefújt mobiltenderen. A miniszter azzal érvelt, hogy azóta annyira negatívan változtak a gazdasági körülmények, hogy "ami teljesíthetőnek tűnt 2009-ben, az nem látszott annak 2012-ben". Stábjának tagjai szerint a projektnek végül szabad utat engedő Fellegi ezért attól tartott, hogy az állam bukni fog ezen a költséges fejlesztéseket igénylő üzleten.
"Lajosnak szenvedélyévé lett a politikacsinálás"
A miniszternek tehát többször is konfliktusa támadt az egyre nagyobb gazdasági erőt képviselő, vezetőik révén a fideszes üzleti körökhöz kötődő cégekkel, nem világos azonban, hogy a konkrét döntésekre volt-e ráhatásuk ezeknek a háttérembereknek, és ha igen, akkor ez pontosan hogyan történt. Fellegi és Nyerges Zsolt között volt kapcsolat a miniszterség alatt, ennek ugyanakkor volt hivatalos része is, miután Nyerges a Közgép elnökeként szoros figyelemmel követte a magyar és a kínai kormány között zajló, nagyszabású fejlesztésekről szóló tárgyalásokat. Nyerges más üzletemberekkel együtt részt vett például azokon a rendezvényeken is, amelyek Ven Csia-pao kínai miniszterelnök tavaly nyári budapesti látogatását kísérték.
"Elkezdte fojtogatni a rendszer"
Több, Fellegihez közel álló forrás szerint minisztersége alatt voltak találkozók közte és a Nyergesnél rejtőzködőbb Simicska Lajos között is. Az egyik forrás szerint "stratégiai ügyekről" folytak ezek a megbeszélések, ami például olyan kérdések eldöntését jelentette, hogy bizonyos feladatok milyen szervezetekhez tartozzanak. A konkrét beszélgetésekről több részletet nem sikerült megtudni, de egy Simicskával többször tárgyaló fideszes politikus szerint általánosságban igaz az, hogy "Lajosnak szenvedélyévé lett a politikacsinálás". A politikus hozzátette, ezekből a beszélgetésekből azt szűrte le, hogy a korábban megjelent írások alapján kialakult képpel ellentétben Simicska nemcsak a saját üzleti érdekeit nézi, hanem "a közjó is ott van a gondolkodásában".
Fellegi környezetében ugyanakkor úgy észlelték, hogy a minisztert nyomasztja a gazdasági háttéremberekkel való kapcsolat. A minisztérium egyik korábbi tisztviselője azt mondta, a Fellegivel folytatott beszélgetéseiből azt szűrte le, hogy "elkezdte őt fojtogatni ez a rendszer". Egy Fellegihez közel álló forrás szerint pedig a viszony azért lett problémás, mert "nem értették meg a Lajosék, hogy az nem fog működni, hogy odarendelik, és azt mondják neki, hogy akkor most ez így vagy úgy lesz". Az ötvenes éveiben járó Fellegi ekkor már közel két évtizedes üzleti karriert tudott maga mögött, és ebben voltak ugyan hullámvölgyek is (egy barátja szerint az elmúlt évtized közepén volt pár év, amikor érezhető volt, hogy várt valamilyen nagyobb feladatra), az őt ismerők szerint kiterjedt kapcsolatrendszerre tett szert nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is. Régóta a barátai között van például Lantos Csaba, az OTP egyik korábbi vezérigazgató-helyettese, valamint Hernádi Zsolt Mol-vezér is, aki egy másik közeli ismerős szerint már valamikor 2000 környékén is ott volt Fellegi egyik nagyobb születésnapi buliján.
"Ravasz, dörzsölt, de korrekt"
Bár Fellegiből nem lett Hernádihoz hasonlóan nagy befolyású üzletember, a pályáját közelről ismerők szerint a politikatudományból doktorált egykori jogász jól beletanult a gazdasági életbe. Egy céges vezető megfogalmazása szerint "ravasz, dörzsölt, de korrekt" üzletember vált belőle, aki a tárgyalásokon "kemény, iszonyúan koncentrál, és nagyon jól kérdez". Egy korábbi kollégája pedig úgy jellemezte a munkastílusát, hogy "soha nem felületes, hanem a mélyére megy a dolgoknak". Ezeket a tulajdonságait NFM-es beosztottjai szerint megőrizte miniszterként is, bár egy idő után megjelentek rajta a túlterheltség és a fáradtság jelei. Már 2010 őszén volt egy olyan megbeszélés, amelyen az egyik résztvevő szerint Fellegi a sok problémát végighallgatva az arcát a tenyerébe temetve közölte, hogy "most legszívesebben verekednék".
Régi barátjával, Hernádi Zsolt Mol-vezérrel
A miniszterre rakódó teher ráadásul folyamatosan nőtt. Az önmagában is sok energiát igénylő csúcsminisztérium irányítása mellé rábízták az orosz, az ukrán és a kínai kapcsolatok kezelését is, tavaly az első félévben pedig ehhez még hozzájött az uniós elnökség, és ezek mind sok utazással is jártak. "Rendszeresen kaptunk titkársági leiratokat arról, hogy mikor van benn a miniszter, mikor lehet nála aláíratni. Havi három-négy ilyen nap volt" - idézte fel egy korábbi minisztériumi középvezető, hozzátéve, hogy személyesen is lehetett látni Fellegin, hogy egyre kevésbé tud koncentrálni. "Találkoztunk néhányszor az uniós tanácsi ülések előtti felkészítéseken, és láttam rajta, hogy amit mondtam, az az egyik fülén bement, a másikon pedig ki" - magyarázta az egykori tisztviselő.
Közben elakadt több olyan nagy feladatnak a végrehajtása is, amelyre a minisztérium kapott megbízást. Csúszott a közlekedési reform, nem haladt a Malév helyzetének rendezése, és a miniszterelnöki megszólalások szerint nagy reménnyel kecsegtető kínai gazdasági kapcsolat építése is nehézkesen ment. November első felében Fellegi egy delegáció élén elutazott Kínába, és ugyan előzetes bejelentése szerint a cél az volt, hogy konkretizálják a Ven Csia-pao júniusi budapesti látogatásán megfogalmazott terveket, a kilencnapos útról lényegében üres kézzel tért haza. Ez csalódást keltett a minisztériumban, ahol eredetileg még arra készültek, hogy már a látogatás alatt beszámolnak az eredményekről, egy Magyarországon tartózkodó tisztviselő szerint azonban ehelyett sorra "jöttek az e-mailek, hogy még ezt se, meg azt se lehet bejelenteni". A korábbi munkatárs úgy tudja, hogy a sajtóosztályon leszúrást is kaptak a kínai látogatást kísérő aktív kommunikációért, mivel a miniszter szerint ezzel felesleges várakozásokat keltettek. Fellegi az egykori minisztériumi stábtól származó információk szerint nehezen viselte azt is, hogy hazaérkezésekor a munkatársai a kezébe nyomták a kormánnyal általában szimpatizáló Magyar Nemzetnek azt a publicisztikáját, amely arról szólt, hogy a magyar cégek érdekeit sértik az általa folytatott kínai tárgyalások.
Orbán és a panaszok
A kínai látogatás után Felleginek volt egy személyes beszélgetése Orbánnal, ahol a találkozó részleteit ismerő források szerint a miniszter jelezte, hogy túl nagy rajta a teher, és ezt nem fogja sokáig bírni. A kormányfő ekkor nem mondott erre semmilyen konkrétumot, nem sokkal később azonban újabb fontos feladattal bízta meg a miniszterét. A Nemzetgazdasági Minisztérium november közepén jelentette be, hogy a magyar kormány ismét a Nemzetközi Valutaalaphoz fordul, a miniszterelnök pedig Fellegit kérte fel a magyar tárgyalódelegáció vezetésére. Ezt november 30-án jelentették be, Fellegi pedig egy héttel később közölte, hogy az új megbízatás miatt távozik az NFM éléről. Egy, a döntés részleteit ismerő forrás szerint Fellegi a nyilvános bejelentés előtt telefonon közölte ezt a szándékát az akkor épp külföldön tartózkodó Orbánnal, aki elfogadta a lemondását.
A miniszterelnök által vezetett delegáció Kínában
Orbán lényegében elősegítette a távozást azzal, hogy új feladattal bízta meg a nem sokkal korábban neki személyesen leterheltségre panaszkodó Fellegit. A történtek jelentőségét növelte az is, hogy Fellegi távozásával az egyetlen olyan miniszter szállt ki a csúcsminisztériumi rendszerből (az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszterként a kormány tagja maradt), akinek régre visszanyúló személyes kötődése volt a kormányfőhöz.
Fellegi a ma Bibó István nevét viselő jogász-szakkollégium tanáraként ismerkedett meg a Fidesz későbbi alapítóival, és közülük is különösen szoros viszonya alakult ki Orbánnal. Fellegi többek között a szocialista blokk válságairól - köztük az 1956-os forradalomról - tartott kurzusokat, amelyek egyik hallgatója volt Orbán, később pedig dolgoztak együtt közös tanulmányokon. "Orbán nagyon jó diák volt, mély alázattal a tudással szemben. (..) Szívós volt, pokoli munkabírású. Ideális diák, aki még a tanárt is inspirálta" - idézi Fellegit a Fidesz kialakulásáról szóló Szeplőtelen fogantatás című könyv. Ez a rokonszenv és tisztelet kölcsönös volt, Orbán ugyanis szintén többször beszélt arról, hogy nagy hatással voltak rá Fellegi előadásai, egy 1990-ben adott interjújában (amelyet a róla 2002-ben megjelent Orbán Viktor című portrékönyv idéz) pedig egyenesen azt mondta róla, hogy "a legtöbbet tőle tanultam".
"Egy csatát megnyert, de a háborút elveszítheti"
Fellegi a rendszerváltás éveit az Egyesült Államokban töltötte ugyan, de a kapcsolat megmaradt Orbánnal, aki többször meglátogatta őt. Fellegi egyik barátja szerint részben ő vette rá egykori tanárát arra is, hogy jöjjön haza, és vegyen részt a Fidesz 1994-es választási kampányában. Fellegi tagja lett az Orbán mellett létrehozott tanácsadói csapatnak, ennek a munkának azonban vége szakadt, amikor a Fidesz csúnyán leszerepelt a választáson. "Tamás ekkor egyértelműen megmondta, hogy nem akar politikával foglalkozni" - idézte fel Fellegi egyik barátja, hozzátéve, hogy ez nem jelentette azt, hogy teljesen megszakadt volna a kapcsolata Orbánnal és a Fidesz más meghatározó figuráival. Jó viszonyt ápolt például Kövér Lászlóval, és régi barátság fűzte az első Orbán-kormányban kancelláriaminiszteri posztot betöltő Stumpf Istvánhoz.
A kilencvenes évek második felében és a 2000-es évek elején így külön pályán mozgott Orbán és Fellegi, de ebben az időszakban is leültek időnként beszélgetni. Az is azt mutatta, hogy a kapcsolatuk élő maradt, hogy amikor Orbán miniszterelnökként részt vett az 1999-es NATO-csatlakozási ünnepségen, akkor a washingtoni rendezvényen a kormányfő vendégeként részt vett Fellegi is. Ez a személyes viszony érződött most a kormányon belül is, egy korábbi magas beosztású tisztviselő szerint ugyanis "Fellegi azon miniszterek közé tartozott, aki akár a miniszterelnökkel szemben is képviselte az álláspontját, persze a maga kulturált módján". Hozzátette, hogy Fellegi ugyan Orbánt szűkebb társaságban Viktorként emlegette, de tágabb körben mindig miniszterelnök úrként utalt rá, és általában is érződött a részéről egyfajta "tisztelettel teli elfogadás" a kormányfővel szemben.
Évtizedek óta ismerik egymást
Ebben a régi viszonyban jelenthet új szakaszt a lemondás, amelynek közvetlen kiváltó oka ugyan a sikertelen kínai látogatás és az IMF-tárgyalásokra való felkérés volt, Fellegi környezetének egyik tagja szerint a fordulópontot valójában egy nyár végi epizód jelentette. A forrás szerint a miniszter elégedetlen volt Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár teljesítményével, és ezért kezdeményezni akarta a felmentését, Nyitrai azonban ellentámadásba lendült, és intézkedett több olyan tisztviselő leváltásáról, akik a saját területén dolgoztak. Egyikük Vasváriné Menyhárt Éva, a hírközlésért és az audiovizuális médiáért felelős helyettes államtitkár volt, a másik pedig a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség vezetője, Kratochwill Péter. Fellegi ekkor szabadságon volt, és a részleteket ismerő források szerint Nyitrai nem tájékoztatta előzetesen ezekről a döntéseiről.
A történtek hátterében egy Fellegihez közel álló forrás szerint szintén a miniszter és a nagyobb állami cégekhez - köztük az informatikai profillal megerősített MVM-hez - kötődő gazdasági holdudvar konfliktusa állt, és bár Nyitrai végül távozott az NFM-től, látszott, hogy a miniszter "egy csatát ugyan megnyert, de a háborút elveszítheti". "Ez után már csak idő kérdése volt, hogy távozzon" - mondta a forrás, hozzátéve, hogy a Nyitrai körüli konfliktus azt a látszatot keltette, hogy megingott Fellegi pozíciója, és "ilyenkor elindul az erózió, az emberek pedig nézegetik a főnököt, és keresik, hogy ki más lehetne a miniszter".
"Ez nem könnyű mutatvány"
Ennek a folyamatnak a kiteljesülését látta több, korábban a fejlesztési minisztériumban dolgozó forrás az utódlásban. A Fellegi lemondásáról szóló bejelentés után szűk két héttel, december 21-én jelentette be a kormányfő szóvivője, hogy a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettese, Németh Lászlóné a jelölt a miniszteri posztra. A politikai vagy közéleti múlttal egyáltalán nem rendelkező banki tisztviselő jelölése sokakat meglepett, az NFM egyik akkori munkatársa szerint a minisztériumban is sokak számára ismeretlen volt, így a bejelentés után "mindenki szörfölt a Google-ra, hogy megnézzük, kicsoda". Az MFB-t vezető Baranyay László és Simicska Lajos közötti bizalmi viszony miatt gyorsan elkezdtek terjedni a minisztériumon belül olyan információk, hogy az új miniszter a gazdasági holdudvarhoz kötődik. Ezek tovább erősödtek az után, hogy január közepén kiderült, a miniszteri kabinetben helyet kapott Nyerges Zsolt testvére, Nyerges Attila.
Bár Nyerges Attila a végzettsége szerint állatorvos, és nem találtunk információt arról, hogy politikai tevékenységet végzett volna, egy, a kinevezését ismerő forrás szerint a kiterjedt üzleti érdekeltségekkel rendelkező testvére által elnökölt mezőgazdasági cégeknél szerzett szervezési tapasztalatokat. "Szorgalmas, felkészült végrehajtó emberként" jellemezte a diplomával nem rendelkező, a nyilvános szereplésektől tartózkodó Németh Lászlónét is egy vele többször tárgyaló korábbi kormányzati tisztviselő. "Felleginek volt egy miniszteri aurája, de most nem erre van szükség" - fogalmazott az NFM egyik korábbi munkatársa a váltásról, amelynek Fellegi egyik barátja szerint az a tanulsága, hogy nagy kihívás ésszerű működést biztosítani egy ilyen fontos minisztériumban úgy, hogy egyszerre érvényesüljön a kormányzati érdek és a jogszerűség, miközben tudomásul kell venni, hogy léteznek kormányzati háttérrel is rendelkező, kemény érdekérvényesítő lobbik. "Ez nem könnyű mutatvány. Főleg ha az a holdudvar komolyabb politikai erővel bír, mint maga a miniszter" - tette hozzá.
Forrás:origo.



[origo] címlapon»

2012. március 6., kedd

Ejnye-bejnye Fidesz Kormány? Elég, vagy sokk ?

A semmiből indult, több akadályba ütközött, nemrég azonban már egy kemény hatalmi játszmában is megmutatta az erejét. A Fidesz politikusai két évtizeddel ezelőtt nyíltan beszéltek arról, hogy meg kell teremteni a párt gazdasági hátterét, a kulcsszereplők azonban a birodalom épülésével együtt egyre rejtőzködőbbé váltak. Az [origo] kétrészes cikkben mutatja be az építkezést, amelyet állami megbízásokon felduzzadt cégek és kormányzati konfliktusok is kísértek.

A fejlesztési minisztérium bejárata
Január második hetében megjelent egy addig ismeretlen autó a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Vám utcai épületének parkolójában. Kevesebb mint húsz hely van kialakítva, amelyeket elsősorban a szolgálati Skodáknak tartanak fenn, így az Audi márkájú terepjáró feltűnő jelenség volt közöttük. A minisztérium egyik dolgozója a rendszámról látta, hogy az autó Szolnokról származik, és ebből azt gondolta, hogy igazak lehetnek azok a híresztelések, amelyek egy fontos új tisztviselő érkezéséről szóltak. A tavalyi év utolsó napjaiban ugyanis olyan információk terjedtek, hogy a decemberben a minisztérium éléről lemondott Fellegi Tamás helyére kinevezett Németh Lászlóné stábjának tagja lesz egy Nyerges Attila nevű szolnoki állatorvos.
A rendszámra felfigyelő minisztériumi dolgozó sejtése megalapozottnak bizonyult, az autó Nyerges Attiláé volt, aki január közepétől politikai főtanácsadóként kezdett dolgozni a minisztériumban. Ez a belső hierarchiát tekintve nem feltétlenül számít kulcspozíciónak, Nyerges Attila érkezését mégis nagy érdeklődés kísérte, a testvére ugyanis az a Nyerges Zsolt, aki szoros kormányzati kapcsolatairól és kiterjedt üzleti érdekeltségeiről vált ismertté az elmúlt néhány évben. Ő az elnöke az elmúlt években számos állami megbízást elnyerő építőipari óriáscégnek, a Közgép Zrt.-nek, de vannak médiavállalkozásai is, és üzleti viszonyban áll a Fidesz több politikusa által is a párt legfontosabb gazdasági háttéremberének tartott Simicska Lajossal. Korábban volt egy cégük Svájcban, és van érdekeltségük a reklámpiacon is.
A magyar gazdaság szempontjából kulcsfontosságú szerepet betöltő, az uniós források elosztását és az állami vagyont felügyelő Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM), a hozzá tartozó intézményekben és cégekben már korábban is jelen volt több olyan vezető beosztású tisztviselő, aki ehhez a két üzletemberhez, illetve gazdasági érdekeltségeikhez kötődött, az elmúlt hónapokban lezajlott változások azonban azt mutatták, hogy még tovább nőtt a befolyásuk. Nemcsak Nyerges Attila érkezése utalt erre, hanem már maga a miniszterváltás is, a kiszivárgott információk szerint ugyanis Fellegi távozásában jelentős szerepet játszott az, hogy több konfliktusa is volt ezzel a gazdasági érdekcsoporttal. Beleillett ebbe a sorba a közéleti vagy politikai múlttal nem rendelkező Németh Lászlóné kinevezése is, aki a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettesi tisztségéből érkezett a miniszteri székbe. Az állami tulajdonú bank elnök-vezérigazgatója Baranyay László, aki - a kettejük kapcsolatát ismerő források szerint - régóta bizalmi viszonyban van Simicskával.

Forrás :Origo

2012. január 24., kedd

Kell a Magyarnak a "FITYESZ", hogy észre térjen.







Egyszerűen teljesen le vagyok dermedve.Én a Kossuth-tér mellett,a Falk Miksa utcában lakok.Gondnokként teszek,veszek.Megyek ki a ház elé,áll ott egy társaság.Rögtön levettem,hogy románok.Nagyváradról jöttek.Kérdezem tőlük,hogy segíthetek-e valamit.Kérdezték,hogy a Népligethez milyen módon jutnak el,elmondtam nekik.Ezt követően szó,szót követett.Kiderült,hogy fejenként 3500...,-forintot és egy ebédet kaptak azért,hogy legyenek.A busz, amivel jöttek,azzal a lendülettel,hogy kiszálltak hazament.Gyakorlatilag itt hagyta őket.A beszélgetés közben jött egy idős házaspár,akik szintén kérdezték,hogy merre kell menni a Népligethez.Elmondták,hogy 1000,-forintot és egy ebédet kaptak azért,hogy itt legyenek.A busz persze őket is itt hagyta őket,oldják meg jelszóval.Ők Pécsről jöttek.Beszélgetés közben szinte megszégyenülve tekerték össze a magyar zászlót és tették el a táska mélyére." Levél




Szeva Viktorom!!!!!!!!!!!!! Most olvasom,hogy kötelezően le akarjátok cseréltetni a rendszámokat,mert kell a zsé! Hatalmas ötlet! Komolyan! És erre még mindig nem mondhatja a köcsög ellenzék,hogy ez megszorítás,meg hogy adó! A lófaszt! Kurva jól kitaláltátok! Figyelj! Ha gondolod, lenne még ötletem! Mert ugye manapság minden autóban van rádió! Mi következik ebből? A...RTISJUS! Ennyi,bazdmeg! Ha a kocsiban zenét hallgat, fizessen jogdíjat a köcsög! Hát nehogy már! Majd ingyen hallgatja,nem?! Aztán, arra is gondoltam,hogy mi lenne,ha bevezetnétek a kötelező átfényezést! Narancssárgára, ofkórsz! Ebből is lehetne kaszálni! Nem? Szerintem fasza ötlet! Sőt!,ha előtte még felemelnétek a festékek adóját 60%-ra,az még nagyobb kasza! Ezt figyeld:TANKOLÁSI DÍJ! Minden tankolásnál 300 ft (Elég? Lehet több!) kötelezően fizetendő,úgy mint a telefonnál a kapcsolási díj! Mi kifogás lehetne ellene?? Nem adó! Vagy igen? NEM! Na és ugye, ha valakinek utasa van?? Személyszállítási hozzájárulás!!! Vagy kötelezővé lehetne tenni a tetőcsomagtartót is! És lehetne egy olyat,hogy aki felrak a tetőcsomagtartóra egy fidesz transzparenst,az kedvezményt kap! Amilyen fillérbaszó népek ezek,minden kocsin lesz transzparens! Ezzel a választási kampányt is megspóroljátok, azt is el lehet lopni! Yee! Aztán még gondoltam olyanra is,hogy kötelező BKV bérlet! A vidékieknek is ám! Mert ne mondja nekem egy vidéki se, hogy nem járt még Pesten!? Akutyaúristenit! Hát már a kifogást keresi!! És hát sajnos egy adót is javasolnék, de meg lehetne azzal magyarázni,hogy jó-jó, adó, de ez az egy csak!! És ez az adó tudod mi lenne, Vitya? Istenem, ha kimondom, Gyurinak keresztbe fog folyni a könnye ettől a hazafias ötlettől,és a bánattól,hogy nem ő találta ki! Na? Van ötleted? Nincs? Szabad a gazda? JÁRDAADÓ !! Mekkora ötlet,?!! J Á R D A A D Ó ! Hát mutass egy embert, aki nem használja a járdát!? Ugyehogyugye! Ez alól nincs kifogás! És ehhez lehetne kapcsolni egy kötelezően kiváltandó - persze borsos áron - kártyát,amit mindenkinek kötelezően kellene hordania,és ha a rendőrök(vagy egy külön erre a célra felállított járdaőrség!)meglátják,hogy valaki nem fizette be a járdaadót, de mégis járdázik,annak teljes vagyonelkobzás!!! Lesz itt rend! Na, Vitya! Most mennem kell, de ha kérdés van, hívjatok nyugodtan! Ha kicsit iszom, még komolyabb ötleteim lesznek! Bár, ahogy elnézem, ti is valami pszichotróp anyagot nyomtok! Viki-Viki! Nagy huncutok vagytok ám.. ;) Ölellek és kívánok sok erőt és kitartást! P.S.: Édesanyádat üdvözlöm!!!!!! Sokat gondolok rá mostanában!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2012. január 11., szerda

A Nép nevében !









Meg kellene már érteni újra?


Sokan vágynak vissza, a nem is oly rég múltba.


Visszasírják sokan a régi biztonságot,


Pedig nem rajongták akkor a világot.


Párttagok uralma nem hiányzik már


De a lélek belénk most már csak hálni jár.



Rendszerváltás ege ragyogott le ránk,


De a szegénység esője áztatja ruhánk.


Sok millió koldus országa lettünk,


Viharfelhők tornyosulnak mindennap felettünk.


Politikus küzd, politikus ellen,


Nekünk pedig hamu marad üres zsebben.



Képviselők hada uralkodik rajtunk,


S nekünk szegénységben cserepes az ajkunk.


Míg ők repülővel,magángéppel járnak,


Addig szegény népünk fejjel megy a fának.


Fejjel megy a fának, mert ki kellene vágni,


Gyümölcse kiszáradt, nem lehet elrágni.



Tönkre tették már a mezőgazdaságot,


S a parasztok koldusként élik e világot.


Képviselők serege tele zsebbel ül,


Minden kívánságuk azonnal teljesül.


Nekik soha nem kell elszámolni azzal,


Amiért egy szegényt büntetnek kamattal.



Orvosok hada vándorol nyugatra,


Többszörös pénzért, jobblétért hajtva.


Nyugdíjasok, öregek,ti fittek legyetek,


Mert nincs ki meggyógyítson, ha kell titeket.


Ha gyógyszer kell, azt lassan márt aranyért adják,


A busás hasznot pedig simán zsebre rakják.



Pénzromlás, bankválság, mindennapi gondok,


Verejték cseppektől nedves minden homlok.


Lehet, hogy már nékünk nincs szükségünk sokra,


De gondolni kéne a későbbi napokra.


Gyermekünk, s unokánk mind a jövőt várja,


S nem biztos, hogy jó lesz, ha mindegyikük árva.




Politikus urak, legyen végre Béke,


Tegyetek valamit az ország érdekébe.


Csináljatok rendet, hogy élhessünk békében,


Hogy ünneplő többé ne álljon vérében.


Mi önként feláldoznánk életünk és vérünk,


Ha boldogabb jövendő lenne reménységünk.








Írta: Vági György.




































2012. január 6., péntek

KINEK AZ ELLENSÉGE ORBÁN VIKTOR?







Ki lehet oktatni a világot, ha az ember sikeres, és lehet az ember sikertelen, ha a szabályok szerint játszik. De lehülyézni a szövetségeseinket, udvarolni az ellenfeleiknek, majd pénzért kuncsorogni: hát ezt nem lehet. (Fotó: AFP)
A kormányfőre és a kormányra zúduló nemzetközi kritika a napokban az elmúlt húsz évben soha nem látott szintet ért el. Most már nem csupán arról van szó, hogy mindez minimálisra korlátozza az Orbán-kormány manőverezési lehetőségét, sőt talán a túlélését is komolyan veszélyezteti, hanem arról, hogy Magyarország számára tartós és súlyos érdeksérelmet okoz. A kormányfő elmúlt másfél évben mutatott unortodox külpolitikája azt eredményezte, hogy Magyarország a Fidesz-kormánytól teljesen független jogos érdekei egy részét sem tudja megfelelően érvényesíteni.
Ajánlott írásunk: 2011: Magyarország nagyon egyedül maradt
Ilyen még nem volt
A kormányra végeláthatatlanul záporozik a nemzetközi kritika. Ez már nem a médiatörvény esete, amikor elsősorban a nyugati sajtó külpolitikai rovatai, illetve az európai politika néhány markáns kormányon kívüli szereplője foglalkoztak velünk. Most címlapsztori és vezércikkek témája lettünk, miközben külügyminiszterek és kormányfők napirendjében szereplünk. Nyugodtan kijelenthetjük: ilyen még nem történt hazánkkal az elmúlt húsz évben.
Rosszul áll a szénánk. Sajtóértesülések szerint Fellegi Tamás miniszter egyelőre még csak időpontot sem kap Brüsszelben, hogy ott pénzért kalapolhasson. A néppártin kívül az Európai Parlament összes többi frakciója olyan eljárás kezdeményezését sürgetik, ami akár a magyar EU-pénzek és EU-szavazatok megvonását is eredményezheti. Sőt, az Európai Unió két meghatározó, ráadásul jobboldali vezetésű országa is Magyarország ellen foglalt állást: a Fidesz-kormányt a héten a regnáló francia külügyminiszter és a német kormány is figyelmeztette.
Mennyi esélyét látod most annak, hogy Orbán Viktor az EU-IMF-tárgyalásokkal összefüggésben lemondjon?
Nagyon esélyes.
Van némi esélye.
Nincs rá sok esély.
Szinte esélytelen.
Nem tudom megítélni.
EredményekSzavazás
survey tools

A végzetes kombináció
Közben a nyugati világ sajtója a címlapon és vezércikkekben hozza, hogy Magyarország a válság hatására demokráciából autokráciává vált. A szóban forgó cikkek a tények ismertetésén túl azonban néhány meredek állítást is tartalmaznak. Többször felbukkan, hogy megszűnt a szabad vallásgyakorlás lehetősége, meg hogy a Fidesz a Jobbikkal szűri össze a levet. Ami azonban hosszú távon a legnagyobb problémát fogja jelenteni, az az állítás, hogy Magyarország a határon túli magyarok szavazati jogával korlátozza a szomszédos országok szuverenitását, nacionalista szándékaival pedig valamifajta bővebben ki nem fejtett veszélyt jelenthet a térségre.
Ezek az állítások nyilvánvalóan hamisak. Ez azonban már nem igazán számít. Az történt ugyanis, hogy a magyar kormány nyíltan és erőszakosan nekiment a nyugati közmegegyezésnek, az atlanti szövetségi rend szabályainak és normáinak – majd látványos kudarcot vallott. Ez egy megengedhetetlen és végzetes kombináció. Ki lehet oktatni a világot, ha az ember sikeres, és lehet az ember sikertelen, ha közben a szabályok szerint játszik. De lehülyézni a szövetségeseinket, udvarolni az ő ellenfeleiknek, hátat fordítani a Nyugat számára fontos értékeknek, majd utána pénzért, segítségért kuncsorogni: hát ezt nem lehet.Mert utána bizony megbélyegeznek. És akit megbélyegeztek, annak senki sem hisz, miközben róla bármit elhisznek.
Kép: Le Monde
Páriaország leszünk
Mindezek miatt Magyarország érdekei még jó ideig sérülni fognak. Egyrészt példát statuálnak velünk. Mostantól teljes megfelelést kell majd demonstrálnunk a világgazdaság játékszabályaival. Nem nagyon marad tér még okos kis trükkökre, apróbb hazai előnyszerzésekre sem. A következő egy-két évben igazodás lesz és más semmi. Ez az ára annak, hogy mi az elmúlt másfél évben egyetlen játékszabályt sem voltunk hajlandóak betartani.
Nagyobb probléma, hogy a kormány nyilvános vesszőfutása rettentően lerontotta hazánk presztízsét. Az az úgynevezett „puha erőből” származó előnyünk, ami miatt például egy uniós vitában a budapesti álláspont sokáig fajsúlyosabb volt, mint mondjuk a bukaresti, egy ideig eltűnik. Nem kérdeznek minket, nem hallgatnak ránk. Inkább szívességeket kérhetünk, semmint feltételeket szabhatnánk.
Kép: Financial Times
Sehol sem lesz ez annyira látványos, mint a határon túli magyarokkal kapcsolatos érdekérvényesítési lehetőségeink területén. A téma sajnos mára teljesen összefonódott az Orbán-kormánnyal, és annak a Nyugattal szembeforduló politikájával. Már most se hallgat ránk Európában senki, amikor felvidéki magyar állampolgárok válnak jogfosztottá szlovák-magyar kettős állampolgárságuk miatt, de ez a helyzet innentől minden bizonnyal csak romlani fog.
Ha valamelyik szomszédos állam a „magyarkérdésben” el akar valamit érni velünk szemben, akkor álmodni sem tudna jobb időzítésről, mint a mostani. Elég lesz annyit mondaniuk, hogy az Orbán-kormány nacionalizmusát próbálják meg ellensúlyozni, és már meg is nyerték a nemzetközi vitát.
Olvasd el ezt is: Tüntet a budapesti elit: fontos, de nem elég
Csak a következmény számít
Természetesen nem ez volt az Orbán-kormány szándéka, amikor fülkeforradalmat és gazdasági szabadságharcot hirdetett. A szándék azonban mellékes. Ami számít, az a következmény. És ebben a tekintetben nem tudunk felidézni még egy olyan magyar kormányt az elmúlt húsz évből, amelyik annyit ártott volna hazánk hosszú távú érdekeinek, mint a mostani.


Forrás: VÉLEMÉNYVEZÉR c. napi publikáció/ politulógusoktól.

2012. január 3., kedd

VÁLASZTÁSOK 2012.

MINDIG A JOBBIK NYER


SIKEREKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJÉVET!