ÚJ SZAVAZÁS!

2010. július 31., szombat

Bernie Ecclestone Kínai gagyinak nézte a Szent Koronát



A Parlament Vadásztermében köszöntötte csütörtök este a 25. Forma-1-es Magyar Nagydíjra érkezett pilótákat és csapatvezetőket Schmitt Pál, az országgyűlés elnöke, megválasztott köztársasági elnök.



A politikus beszédében köszönetet mondott Bernie Ecclestone-nak, az F1 kereskedelmi jogait birtokló brit üzletembernek, aki "közel 30 évvel ezelőtt úgy döntött, hogy a vasfüggönyön túlra is elhozza a Forma-1-et."



"Tavaly egy egész ország szurkolt Felipe Massának, hogy felépüljön az időmérőn szenvedett súlyos sérüléséből, büszkék vagyunk arra, hogy a magyar orvosoknak köszönhetően most is itt lehet közöttünk" - mondta Schmitt, aki a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke is.
Beszélt az 1980-as, 1990-es évek híres versenyzőiről, akik a Hungaroringen is emlékezetes futamokon indultak, kiemelte, a jelenlegi menőket, és hogy korábbi sportolóként átérzi a felelősséget, ami a vállukra nehezedik, mert "a gyerekek példaképként tekintenek rájuk".



Az F1 internetes portál tájékoztatása szerint az egyik versenyző így nyilatkozott az esemény után: "Tegnap meghívták az egész F1-et a Parlamentbe, mindenki ott volt, kivétel a Williams, nem tudom, miért, a Renault meg csak a tesztpilótáját küldte, Ho-Ping Tunt. Nevetségesen hosszú beszédet kellett végighallgatnunk, Bernie, Schumacher és Alonso kapott valami díjat, és meg még egy bélyeget is bemutattak. Aztán órákig fotóztak minket, már mindenki a szemét forgatta, Bernie azt sugdosta, gyerünk innen, meneküljünk. Már léptünk volna, amikor szóltak, hogy meghívnak a teraszra koktélozni, mindenki ki volt, de legalább a panoráma tetszett


."



A weblapon közzé tett videó tanúsága szerint Bernie Ecclestone valóban feszélyezve érezte magát a Parlamentben. Mikor Schmitt Pál röviden a Szent Korona történetét ecsetelte, a Forma-1 atyja érdeklődés hiányában, viccelődve megkérdezte, rajta van a „Made in China" felirat a koronázási ékszeren. A kínos helyzetben Schmitt Pál csak annyit válaszolt: „ Oh, no, no, no!"

2010. július 29., csütörtök

NOMEN EST OMEN



















Budapesti Buszjáraton mellém ült egy hasonló korú Hölgy mint Én . Kérdezés nélkül kezdett el beszélni, de olyan elemi erővel, hogy szinte megnémultam.

--Képzelje, kezdte a víz elvitt mindenemet csak a kert maradt meg, mert az magasabban van mint a ház volt. Szóval a házat eldózerolták, aztán se kerítés se udvar csak a kert maradt.Szép ám a kertem halla e ? fordult felém mert látta hogy nem nagyon érdekel a téma. Képzelje el, folytatta, ahogyan nőtt a sárgarépa meg a zöldség, a szomszédok meg a cigányok szépen elkezdték hordani. A fáról szedték le a pirosodó almát, meg amit találtak mindent vittek. Az Isten verjen meg benneteket gondoltam amikor megláttam ! Megverte a kertet nem az Isten hanem tegnap a jég, még levele sem maradt a fáknak, a zöldséget meg 10 centi mélyre nyomta a földbe. Hát mán nem hordják tovább, igaz nem így gondoltam, de ez lett. Eszembe jutott egy Kvantumteológiai intelem mely szerint:- Vigyázz mit gondolsz mert a gondolatnak teremtő ereje van ! Ahogy ott beszélt a piros almáról összefutott a nyál számban, és arra gondoltam, biztosan azok sem azért szedték le mert undorodtak tőle. Apropó undor. Milyen jó, hogy az ember nem a konkrét fogalmat használja a dolgokhoz, hanem úgynevezett műszavakat alkot, mert például mi lenne ha az étterembe elénk tenné a pincér az ételt a következő szöveg kíséretében :-Tessék a rendelt rántott CSIRKEHULLA ! Valószínű otthagynánk azonnal az asztalt. Vagy egy Hatvanas évekbeli történet amely egy T. SZ. prtásról szól :-Megszólalt a telefon és a vonal másik végéről rögtön elhangzott a kérdés




--Jó napot kívánok én Okos Elvtársat keresem !




--itt ilyen nincs, szólt vissza a portás és folytatta, nem csak itt még az egész faluban sincs ilyen !




_Értem köszönöm szépen !




A portásból disznó etető lett, mert az új T.Sz. elnök volt a kérdező.




A Hölgy még elmondta a Polgármester familiája már megkapta a pénzt de ő még egy vasat sem látott, pedig ahogy fogalmazott ő törzsgyökeres nem gyütt-ment mint azok . Közben felért a busz Pestre,




-merre megy kérdezte tőlem az utastársam




--a Planetáriumba feleltem




Rámnézett és csak elköszönt és a fejét hajtogatta micsoda népek vannak mondogatta. Az almát meglátva a zöltséges standon elvettem egyet a ládából és kértem az eladót mérje meg mert elviszem. Rám nézett a fickó sandán, és feltette a mérlegre. 76 Forint szólt hozzám a jobbjában az almát forgatva a balt meg tartotta a pénzért. Oda adtam a Százast és megkaptam az almát. A fickó bedobta a pénzt a többi közé és már a másik vevő felé fordult.ITT MEGBUKOTT A KVANTUMTEOLÓGIA, MERT NEM KÍVÁNTAM SEMMI ROSSZAT, TUDOMÁSUL VETTEM !




2010. július 27., kedd

2010. július 25., vasárnap

A Jobbik Magyarországért Mozgalom mély megrendüléssel fogadta a hírt, mely szerint Radovics Dusán rendőr zászlós egy bűnöző támadásának következtében hősi halált halt.A 30 éves Radovics Dusán a BRFK XIV. ker. Rendőrkapitányság járőreként egy autójával menekülő bűnözőt üldözött, majd szolgálati kötelességének megfelelően megpróbált elfogni, amikor a bűnöző szándékosan halálra gázolta őt. Özvegyen maradt fiatal feleségének, árvává lett gyermekének vigasztalódást kívánunk.

Isten vigyázzon rád, Radovics Dusán!



Volner János
országgyűlési képviselő,
A Jobbik Rendvédelmi Kabinet vezetője


A békéscsabai rendőrség előtt demonstráltak a Magyar Nemzeti Gárda tagjai



Szombat délelőtt spontán demonstrációt szerveztek Békéscsabán a Magyar Nemzeti Gárda tagjai a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság épülete elé. A mintegy 80, többségében terepszínű gyakorlóruhát viselő tüntető azért tiltakozott, mert a rendőrség reggel bombariadóra hivatkozva megzavarta tervezett sportnapjukat, s egyik társukat, aki a rendőrség távozásra való felszólításának nem tett eleget, előállították. A Jobbik helyszínen tartózkodó képviselője szerint ha valóban gránátokat találtak a gárdisták sportnapjának tervezett helyszínen, akkor azokat az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai helyezhették el ott.

A demonstrálók között megjelent Samu Tamás Gergő, a Jobbik Magyarországért Mozgalom megyei országgyűlési képviselője, aki tárgyalt a rendőri vezetőkkel, majd átvette a tüntetés irányítását. A képviselő az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának elmondta, hogy a rendőrök arról tájékoztatták: a rendezvény helyszínének közelében robbanószernek, "gránátnak látszó tárgyakat" találtak, és várják a tűzszerészeket, hogy megállapítsák, pontosan milyen eszközökről van szó.

A képviselő az MTI-vel, majd a demonstrálókkal is azt közölte, hogy ha valóban robbanószerről van szó, akkor "feltételezése szerint" azt nem ők, hanem az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai helyezhették el a helyszínen.

Az immár hivatalossá minősült demonstráció Samu Tamás Gergő a rendőrséggel történt egyeztetése alapján 13 óráig tartott.

A rendőrség tűzszerészei két aknavető gránátot azonosítottak a békéscsabai tanya kerítése mellet. Az eszközöket elszállították és megsemmisítik - közölte a rendőrség. A tűzszerészek délutáni vizsgálatainak részletes szakvéleményét később kapja meg a rendőrség, ám a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője már jelezte az MTI-nek, hogy az elsődleges megállapítások alapján visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel bűntett gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen büntetőeljárást indítottak. A helyszíni zárlatot néhány perccel négy óra után oldották fel a rendőrök.

Vona Gábor az Orbán-kormányról


A Jobbik frakció tiltakozása a szabálysértési törvény módosítása miatt