ÚJ SZAVAZÁS!

2010. augusztus 18., szerda




Az új kormány által hatályban tartott csökkentett támogatás, illetve a tavaszi gázáremelés és a távfűtés díjának emelése miatt a legrászorultabbak fűtési költsége is emelkedni fog ősztől - állítja közleményében a Policy Agenda.

Tavasszal a Bajnai-kormány azt a döntést hozta, hogy a támogatás június 30-ig igénybe vehető, de már csak a két legrászorultabb csoport számára. Vagyis a döntés értelmében az 57.000 és 71.250 forintos jövedelemmel rendelkezőknél csökken a támogatás mértéke, míg az 57.000 forint alatti jövedelműeknek változatlan maradt. Ezt a döntést megerősítette az Orbán-kormány.
A Policy Agenda elemzői megvizsgálták, hogy egy 47 négyzetméteres panellakás esetén a támogatás csökkentése milyen változtatást jelent. Amennyiben nem változik a távfűtés díja, akkor a két középső támogatotti körbe tartozóknak 28-30 százalékkal nő a havi számlájuk. A negyedik támogatotti körbe tartozóknál - itt az egy főre eső jövedelem 85.500 forint és 99.750 forint közé esik - pedig 12 százalékos növekedéssel kell számolni. Ezzel szemben azok, akiknél az egy főre eső jövedelem 57 ezer forint alatt volt, változatlan lesz a havi fűtési számlájuk. 

Amennyiben az ugyanekkora lakás Budapesten található, ahol ősztől megemeli a FŐTÁV a távhődíjat, február és egy őszi hónap között már jóval nagyobb eltérés van. Még a legszegényebbeknél is 23 százalékos emelkedés lesz, de a második támogatotti körben ez eléri a 46 százalékot is. A felső két kategóriába tartozóknál is érdemi - 40 illetve 25 százalékos - lesz az emelkedés. Ezzel szemben azoknál, akik nem kaptak eddig támogatást - jövedelmüktől függetlenül - 13 százalékkal emelkedik meg a fűtés költség. A gázzal fűtők körében - a tavaszi áremelés miatt - a legalacsonyabb jövedelműek között is 10 százalékos áremelkedéssel lehet számolni.

Nincsenek megjegyzések: