ÚJ SZAVAZÁS!

2010. június 22., kedd

Rövidebb lehet a választási kampány és a kampánycsend is


Már az ősszel esedékes önkormányzati választáson is rövidebb lehet a kampány, kampánycsend pedig csak a szavazás napján lesz 0 órától 19 óráig. Az Országgyűlés hétfőn 257 igen és 99 nem szavazat mellett fogadta el a választási eljárásról szóló törvény érintett passzusainak módosítását fideszes képviselők kezdeményezésére. Az ellenzék és egy KDNP-s képviselő, Habis László nemmel szavazott. Kósa Lajos, Szakács Imre és Kovács Zoltán a jogszabály-módosítást az áprilisi országgyűlési választások technikai lebonyolításának problémáival indokolta. Az Országgyűlés arról is döntött, hogy a törvény sürgős kihirdetését kéri a köztársasági elnöktől.


Az elfogadott változtatások alapján a választást ezentúl legkésőbb nem 72, hanem 60 nappal a szavazás napja előtt kell kitűzni, így 12 nappal rövidülhetnek a választási kampányok. (A kampány a választás kitűzésétől a szavazás napjának kezdetéig tart.)

Változik a kampánycsend időtartama is: csak a szavazás napján 0 órától 19 óráig lesz tilos választási kampányt folytatni. (Eddig nemcsak a voksolás napján, hanem az azt megelőző napon is tiltott volt a korteskedés.)

A választási bizottságoknak a jelöltek, listák nyilvántartásba vételére a korábbi három nap helyett két napjuk lesz. Az eddiginél kevesebb nap áll majd rendelkezésre az ajánlószelvények gyűjtésére is.

A törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Nincsenek megjegyzések: